Ifi 2: Ott vannak a tizenhatos mezőnyben

E-mail Nyomtatás PDF

Az elmúlt hétvégén jól teljesített a Székelyudvarhelyi ISK-KC az ifjúsági 2-es országos bajnokság elődöntő tornájában.

A Sipos Lóránt által felkészített együttesnek nem volt könnyű dolga, hiszen a harmadik helyről jutott be az elődöntő tornára. Ennek ellenére a csapat úgy utazott el Galacra, hogy a cél az első két hely megszerzése, tehát a továbbjutás a következő körbe.

Ez az első napon már körvonalazódni látszott, miután a Székelyudvarhelyi ISK-KC behúzta mindkét találkozóját. A folytatásban csak a házigazdákkal szemben maradt alul, ami azt jelenti, hogy másodikként zárt, így ott vannak az ország legjobb tizenhat együttese között.

alt

A második elődöntő tornát május 22-24-én rendezik meg, az ISK-KC ellenfele a Konstanca, a Bákó és a Nagyszentmiklós lesznek. A tervek szerint Székelyudvarhely megpályázza a rendezői jogot.

If1 2-es elődöntő torna, első szakasz

A Székelyudvarhelyi ISK-KC eredményei, gólszerzői:

27–20 (15–8) a Brassói Dinamóval, Bilibók, Szakács 6-6, Mihály 5, Demeter 4, Fekete, Jére 2-2, Boldea, Kandó 1-1

20–15 a Nagybányai ISK 2-vel 20–15 (11–8), Fekete 8, Bilibók, Szakács, Mihály 3-3, Jére 2, Demeter 1

18–25 (7–12) a Galaci ISK-val, Fekete, Demeter, Pál 4-4, Mihály 3, Jére 2, Szakács 1

33–25 (17–12) a Bukaresti Dinamóval, Fekete, Mihály 7-7, Bilibók, Demeter 5-5, Szakács 3, Gheorghe, Takó, Pál 2-2.

 
IWIWGoogle bookmarkTwitterFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.hu

Kővetkező mérkőzés

Kiemelt támogatók







További támogatók

GRAWE România Asigurare SA



Készítette