Teljes a keret

E-mail Nyomtatás PDF

Nem volt itt a felkészülés első heteiben, a napokban csatlakozott a többiekhez hálóőrünk. Válogatottjával az ifi világbajnokságon szerepelt.

Kevés pihenője volt a nyári szünetben a Székelyudvarhelyi KC kapusának, Rangel Luan Da Rosának. A hálóőr alig, hogy visszatért szülőhazájába, Brazíliába, rögtön jelentkezhetett a nemzeti válogatottnál, mely kivívta a szereplési jogot az ifi világbajnokságon való részvételre

Az algériai vébén brazilok a csoportmeccsek során három vereséget szenvedtek a spanyoloktól, az oroszoktól és a macedónoktól, míg két győzelmet jegyeztek a Burkina Fasóval és a Tunéziával. A helyosztókon nyertek Szaúd-Arábiával szemben, egy találattal kikaptak Egyiptomtól, így a tizennyolcadik pozícióban zárták a vébét.

Kapusunk a tornával kapcsolatosan elmondta: „Keveset tudtunk a világbajnokság előtt együtt edzeni, hiszen mindenki amíg hazaért Brazíliába a különböző kluboktól, addig sok idő eltelt. Ez meg is látszott a teljesítményen, két szoros összecsapást is ezért kaptunk ki. Ami engem illeti, voltak jó találkozóim, amikor remekül ment a védés, volt, amikor nem kaptam el a fonalat. Most már visszatértem, csatlakoztam a többiekhez”.

Da Rosa tavaly érkezett a klubunkhoz, akkor kölcsönben szerepelt a spanyol Arandától, az idei szezontól kezdődően megváltozott a státusa, a csapatunk leigazolt játékosa lett.

 
IWIWGoogle bookmarkTwitterFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.hu

Kiemelt támogatók







További támogatók

GRAWE România Asigurare SA



Készítette