Lemondott az edző

E-mail Nyomtatás PDF

A csütörtöki mérkőzésen ült utoljára a csapat kispadján trénerünk. Vlad Caba benyújtotta lemondását, melyet a klubvezetés elfogadott.

A Székelyudvarhelyi KC a Nemzeti Liga rájátszásának első körében drámai csatában, hetesekkel maradt alul a Konstancai HC-val szemben. Ez azt jelenti, hogy az együttesünk már nem folytathatja a küzdelmet az érmes helyezésekért.

Ez a mérkőzés volt az utolsó az SzKC kispadján edzőnknek, Vlad Cabának. A szakember a találkozó másnapján, pénteken benyújtotta lemondását a klub vezetőségének, arra hivatkozva, hogy az idény elején megfogalmazott célkitűzést már nem érheti el a csapat, így távozik.

Vlad Caba 2010 januárjában érkezett Székelyudvarhelyre, az együttes az eddigi sikereit vele közösen érte el: egyszer ezüstérmet, kétszer bronzérmet akasztottak a nyakunkba a Nemzeti Ligában, a nemzetközi porondon magasba emelhettük a Challenge Kupát.

Az elmúlt három szezonban a Székelyudvarhelyi KC rendre bejutott a rájátszásba, ahol pályaelőnnyel indulhatott, az első körön egyszer sem tudott túllépni. Az elődöntőhöz ebben az évben voltunk a legközelebb, ezúttal sem sikerült túljutnunk.

Az SzKC vezetősége ezúttal köszöni az eddigi alázatos, profi munkát az edzőnek, hét évet követően elválnak a klub és a tréner útjai.

 
IWIWGoogle bookmarkTwitterFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.hu

Kővetkező mérkőzés

Kiemelt támogatók







További támogatók

GRAWE România Asigurare SA



Készítette