Itthon nincs kegyelem

E-mail Nyomtatás PDF

A mezőny egyetlen csapata vagyunk, amelyik hazai pályán nem ismeri a vereséget. A bajnokság új szakasza kezdődik, ahol egy apró megingás a kiesést jelentheti.

A negyedik helyen zárta az alapszakaszt – vagyis az oda-visszavágó rendszert – a Székelyudvarhelyi KC a Nemzeti Ligában. Egy kicsit még visszatekintünk a pontvadászatra, persze, szót ejtünk a play-offról is, amelyik eldönti, hogy ki hol végez az idei kiírásban.

A rájátszás első körében pályaelőnyünk lesz, ez a statisztika alapján bizakodásra ad okot. Az SzKC az élvonal egyetlen olyan csapata, amelyik nem kapott ki saját közönsége előtt. A tizenhárom itthon megvívott találkozóból tizenegyszer győztesként hagytuk el a játékteret, kétszer pedig pontosztozkodással zárult a párharc (a Resicabányai HC elleni diadalt is ideszámoltuk).

Ami a szerzett találatokat illeti, három gárda szárnyalta túl a hétszázas határt, a képzeletbeli dobogó második fokára állhatnánk fel, nálunk többet a címvédő Bukaresti Dinamo vágott (753). A 716 szerzett találat azt jelenti, hogy átlagosan majdnem harmincszor zörgettük meg az ellenlábas hálóját.

Egy új bajnokság indul, a rájátszás – ahová a tabella első nyolc helyezettje jutott be. A versenykiírás szerint az első négy pozícióban zárt csapat az első körben pályaelőnyt élvez. Ez azt jelenti, hogy az egyik fél két győzelméig tartó párharcában az első mérkőzést hazai környezetben kezdhetik, a másodikat idegenben játsszák – és ha szükséges a harmadikat ismét otthon.

Az SzKC ellenfele a Konstancai HC lesz a play-off negyeddöntőjében. A csata Székelyudvarhelyen kezdődik, a tengerparti városban folytatódik, amennyiben lesz harmadik meccs, az ismét a városi sportcsarnokban lesz. Az első mérkőzést április 6-án, csütörtökön 18 óra 45 perctől rendezzük. A szurkolóink további információkat a bérletekkel, belépőkkel itt kaphatnak.

A rájátszásban két nyert mérkőzéssel lehet továbblépni, amennyiben a rendes játékidőt követően a felek döntetlenre állnak, akkor nincs hosszabbítás, hanem hetesekkel döntik el, hogy ki nyeri a meccset. A negyeddöntő győztese az elődöntőben, a vesztes az 5-8. helyért szóló küzdelemben folytatja.

 
IWIWGoogle bookmarkTwitterFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.hu

Kővetkező mérkőzés

Kiemelt támogatók







További támogatók

GRAWE România Asigurare SA



Készítette