Keszekusza rangsor

E-mail Nyomtatás PDF

Az elvett pontok, illetve az elmúlt két fordulóban jegyzett eredmények miatt alaposan átalakult a tabella élbolya. Lecsúsztunk a dobogóról.

Tegnap zárult a Nemzeti Liga 19. játéknapja. Ebben a fordulóban a Székelyudvarhelyi KC egygólos, 29–28-as vereséget szenvedett a Tordai Potaissa otthonában. A mérkőzés előtt még úgy gondoltuk, hogy ez a harc a harmadik helyért folyik, a többi párharcokat követően rájöhettünk, hogy mégsem.

Az SzKC lecsúszott az ötödik pozícióba megelőzött mind a Potaissa, mind pedig a Bukaresti CSM. Nem kell azért messzemenő következtetéseket levonni, hiszen sok szempontot kell figyelembe venni. Például az említett két gárda egy találkozóval többet játszott, mint mi – tehát a folytatásban lesz olyan játéknap, amikor ők szabadnaposak lesznek, nem gyűjthetnek pontokat.

Ha a tabellára tekintünk, akkor láthatjuk, hogy a Bukaresti Dinamo kissé elhúzott, a bajnokot négy klub követi, köztük nagyon szoros a küzdelem, csupán öt pont választja el egymástól a második és az ötödik helyezettet.

Fontos, hogy milyen helyen zárjuk majd az alapszakaszt, annak függvényében lesz pályaelőnyünk az egyenes kieséses szakaszban. A playoffig viszont még nagyon sok minden változhat, valószínű hogy hétről hétre módosul az állás.

Nem kevesebb, mint hét meccsnap van még addig.

 
IWIWGoogle bookmarkTwitterFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.hu

Kiemelt támogatók







További támogatók

GRAWE România Asigurare SA



Készítette