Egyetlen találat döntött

E-mail Nyomtatás PDF

Nagyot harcoltunk, sokáig voltunk hátrányban. A végjátékban sikerült ledolgoznunk ezt, csakhogy az utolsó gólt az ellenfél szerezte.

Az alapszakasz végső kimenetele szempontjából fontos találkozót játszott a Székelyudvarhelyi KC a Nemzeti Liga 19. fordulójában. Szerdán délután a Tordai Potaissa otthonában lépett pályára az együttes. A tabella harmadik helyéért ment a küzdelem.

A házigazdák indítottak jobban, fokozatosan elhúztak. Kellett ehhez, hogy mind a védekezésben, mind pedig a támadásban követtünk el kisebb hibákat. Ezeket kihasználva kovácsolta előnyét az ellenlábas, a szünetre néggyel vezetett (15–11). Hozzá kell tenni, hogy a játékvezetői duó ítéleteivel is meg kellett küzdenünk, akik könnyedén adtak heteseket a házigazdáknak, kiállításokat nekünk. Rendre a hazaiakat segítették.

A tendencia a második felvonásban is folytatódott. Az utolsó negyedórában elindítottuk a huszáros hajrát, úgy, hogy kockáztatnunk kellett, támadáskor rendre mezőnyjátékosra cseréltük kapusunkat.

Összejött az egyenlítés – pedig hatgólos is volt a hátrányunk. Az 59. percben Makszim Baranau hozta egálra az állást. A hazaiaknak még volt egy támadása, melyet kevéssel a lefújás előtt góllal fejeztek be. Tálas Huba távoli próbálkozása a kapufáról kifele pattant, így vereséget könyvelhettünk el.

Nemzeti Liga, 19. forduló:

Tordai Potaissa–Székelyudvarhelyi KC 29–28 (15–11)
Gól: Onyejekwe, Komogorov 6-6, Mihalcea 5, Tálas 3, Kuzmanoszki, Szász 2-2, Ghiță, Markez, Peric, Baranau 1-1.
Hetesek: 5/5, illetve 2/2.
Kiállítások: 4–8 perc.

A meccs közvetítése honlapunkon:

60. perc: Szélről veszik be kapunkat. Középkezdés, Tálas távolról szúrja rá, a felső kapufáról kifelé pattan, a kipattanóba Onyejekwe csak belecsapni tud, ezt védi a kapus. Majdnem egész meccsen szaladtunk az eredmény után, a végjátékban összejött az egyenlítés, a lefújáskor viszont egy gól döntött. A végeredmény: Potaissa - SzKC 29-28.
60. perc: Tordai Időkérés, még fél perc hátra. 28-28
59. perc: Kivédekezzük. Szép támadás, Baranau a befejező. Egyenlő. 28-28
58. perc: Hetest fújnak a házigazdáknak, értékesítik. Komogorov átejti a kapust. 28-27
57. perc: Szász emberrel együtt bevágja. Belemenés, Onyejekwe ziccere, ez is jó. Egy közte. 27-26
56. perc: Szépen megy körbe a labda, Onyejekwe szélről, ezúttal bemegy. Hasonló megoldás az ellenfél részéről is. 27-24
54. perc: Komogorov találata, labdaszerzés, Onyejekwe ziccer, a kapus kivédi. Egyre feljöhettünk volna. Ezzel szemben gólt kapunk, így három közte. 26-23
52. perc: Markezt küldik ki két percre - elég könnyen. Da Rosa védése. Komogorov kettőre faragja a hátrányt. Tordai büntető, belövik. 25-22
49. perc: Szász gólja. Hazai büntető, bevágják. Komogorov találata. Erre is van válasz. Mihalcea zörgeti meg a hálót. 24-21
46. perc: Lejár az emberhátrány, hetest kapnak a hazaiak, értékesítik. Újabb Potaissa-gól, időt kérünk. 22-17
43. perc: Komogorov távoli bombagólja, kettő közte. Ismét jön a válasz, nem tudjuk szorosabbá tenni egyelőre a mérkőzést. Ojleszki kap két perces kiállítást. 20-17
40. perc: Ghita-Tálas a labda útja, beállónk teljesen szabadon, értékesíti. Da Rosáról pattan be egy lövés. Peric alaposan megveri ellenfelét lábbal, gólt szerez. 19-16
37. perc: Mihalcea szélről bevágja. Da Rosa a kapunkban, rögtön védéssel mutatkozik be. Hosszasan támadunk, Tálashoz kerül a labda, aki belövi. 17-14
34. perc: Komgorov lövését védik, hazai találat. Időt kér edzőnk. 17-12
33. perc. Kimarad az ellenfél első támadása a második félidőben, akárcsak az elsőben, most is Onyejekwe szerzi az első találatot. 16-12
30. perc: Tálasnak mutatnak két percet. Gyorsan egyenlő létszám a pályán, kiküldenek egy hazait is. Onyejekwe lövését védi a kapus. Hibákkal játszunk mind védekezésben, mind pedig támadásban. Az ellenlábas pedig ezeket kihasználta. A félidőben. Potaissa - SzKC 15-11.
28. perc: Szász kap két percet. Markeznél fújnak lépést, üres a kapunk beívelik. Tordai időkérés. 15-11
26. perc: Ismét egy eladott labda. Ojleszki a pályán. Ötgólos a hátrány, Onyejekwe és Kuzmanoszki farag ebből. 14-11
23. perc: Markez találatára kétszer válaszolnak a házigazdák. A legnagyobb a különbség, időt is két edzőnk. 13-9
21. perc: Emberelőnyben. Komogorov gólja. Kukoszki a védőfalban. 10-8
18. perc: Komogorovra mozdulnak ki ketten, nagy hely középen, Kuzmaonszki megy be, kapja a passzt, bevágja. Labdaszerzés védelemben, Tálas ziccerben, nem hibázza el. Markez a pályán. 10-7
15. perc: Mihalcea a félkörről kihagyja, ellentámadás, bedobják. Ghita lövése a hálóban pihen meg. Tordai találat, Ghita újabb próbálkozása, ez kapufa. 8-5
12. perc: Kuzmanoszki irányít, jó passzt ad Szásznak, akit csak szabálytalanság árán akadályoznak meg a félkörön. Hetes, Mihalcea bepattintja. 6-4
9. perc: Komogorov lövését védi a kapus, a kipattanó Mihalceához jut, aki belövi. Tálas jön védekezésben Szász helyett. 5-3
6. perc: Két támadásunkat is technikai okok miatt elveszítjük. Hetesből növeli előnyét az ellenlábas. Mi is kapunk egy büntetőt, Mihalcea bevágja. Jokanovics két védése. 4-2
3. perc: Onyejekwe jegyzi a találkozó első találatát, kettővel válaszolnak a hazaiak. 2-1
Mi hozzuk játékba a labdát. A kezdőcsapatunk: Jokanovics - Onyejekwe, Komogorov, Peric, Szász, Ghita, Mihalcea.
Telt háza kis sportcsarnokban, most mutatják be a csapatokat: fekete mezben játszunk mi, sárgában a hazaiak.
Aki nyer, az a harmadik helyről várja majd a folytatást.
A nehéz mérkőzések sorozata folytatódik a Székelyudvarhelyi KC számára. A Konstancai HC-t követően a Tordai Potaissa otthonában lép pályára az együttes. A tengerpartiak az egyik mumusunk, a Kolozs megyeiek pedig a másik. Az egyiket legyőztük, reménykedünk, hogy a másik is meglesz.


 
IWIWGoogle bookmarkTwitterFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.hu

Kiemelt támogatók







További támogatók

GRAWE România Asigurare SA



Készítette