Kiütöttük a bajnokot

E-mail Nyomtatás PDF

Telt ház előtt, hatalmas szívvel, az utolsó pillanatig bízva önmagunkban és a győzelemben gyűrtük le a bajnoki címvédőt.

Hétfőn délután telt ház előtt lépett pályára a Székelyudvarhelyi KC a Nemzeti Liga alapszakaszának huszonnegyedik fordulójában. Frenetikus hangulatban indult a találkozó az aranyérmes Bukaresti Dinamóval szemben.

A fiúk remek rajtot kaptak el, a rangadón megragadták a kezdeményezést, egymás után termelték a gólokat, egy-két találattal rendre a vendégek előtt voltunk. Egészen a 22. percig vezettünk az eredményjelzőn, ekkor sikerült a fővárosiaknak az egyenlítés, egy pillanatig pedig az előnyt is átvették. A szünetre mégis úgy mehettünk, hogy visszavettük az előnyt (14–13).

A második játékrészt jobban kezdte a fővárosi alakulat, a 49. percig pedig szaladtunk az eredmény után. Egy pillanatig sem adtuk fel a harcot, a végjátékban pedig megindítottunk egy huszáros hajrát.

Makszim Baranau biztos kézzel értékesítette a megítélt heteseket, Cristian Ghiță is fontos periódusokban zörgette meg a hálót, míg Vitalij Komogorov vállalta magára a gólgyártást az utolsó minutumokban.

Újból megfordítottuk az állást, sőt a legvégén még egyet rátéve hárommal vertük a címvédőt. Nagy sikert könyvelhetünk el, mely a rájátszásra óriási löketet adhat.

A csapat ezúttal mond köszönetet a szurkolóknak, akik mindvégig a fiúk mellett voltak.

Az alapszakaszból még két mérkőzés van hátra.

Nemzeti Liga, 24. forduló:

Székelyudvarhelyi KC–Bukaresti Dinamo 30–27 (14–13)
Gól: Komogorov 8, Baranau 7, Ghiță 6, Szász, Tálas 3-3, Peric, Kuzmanoszki, Onyejekwe 1-1.
Hetesek: 5/5, illetve 3/2.
Kiállítások: 8–10 perc.

A meccs közvetítése honlapunkon:

60. perc: Két passz után eladja az ellenfél, Kuzmanoszki a saját térfelünkről szerez találatot. Nagy győzelem, legyőztük a bajnokot. A végeredmény: SzKC - Dinamo 30-27.
60. perc: A passzívig támadunk, Komogorov ezt is belövi. Időt kér a Dinamo, még 25 mp. hátra. 29-27
59. perc: Komogorov újból a gólszerző. Egy pillanatig hárommal vezettünk, mert gyors gólt szereznek. Onyejekwénél fújnak belemenést, Da Rosa tornáz ki egy lövést. Eladott labda támadásban, leindítás. Egy maradt közte, másfél perc hátra. 28-27
57. perc: Komogorov védhetetlenül pattintja a jobb alsóba, kettő ide. Megszerzett labda. Időt kér edzőnk. 27-25
55. perc: Da Rosa védése. Nagy labda Szásznak, ismét a kapufát találja telibe. Újabb esély, hogy kettővel vezethessük. 26-25
53. perc: Ghita hozza előnybe csapatunkat. Időt kér az ellenfél. 26-25
51. perc: Komogorov egyenlít ki. Rögtön válaszol a Dinamo. Ghita ötödik találata. 25-25
49. perc: Mindenre van válasza egyelőre az ellenlábasnak. Komogorov bombagólja. Majd védekezésben kiállítják. Da Rosa kivédi a hetest. Hosszasan támadunk, nem sikerül a gólszerzés. 23-24
46. perc: Szász kétszer, Tálas egyszer zörgeti meg a hálót. Emberelőny. Szász a kapufát találja telibe. 22-23
44. perc: Kuzmanoszki szólalkozik össze Savencoval, mindkettőjüket kiküldik két percre. Komogorov és Szász találatai. 20-22
41. perc: Baranau magabiztosan lövi a heteseket, az ötödiket is bevágja. Időt kér edzőnk. 18-20
39. perc: A kapusok percei, nálunk Jokanovics áll a gólvonal előtt. Bukaresti találat, Szász két perc. Tálas így is betalál. 17-19
36. perc: Emberelőnyben játszhatunk. Baranau hetest értékesít. Nem sokáig vagyunk előnyben, Komogorovot állítják ki. Baranau újabb büntetőt vág be. 16-17
33. perc: A fővárosiaké az első találat a második felvonásban. És a második is. A mi próbálkozásunk kimarad. 14-15
30. perc: Ghita gólja. Labdaszerzés a szünet előtt, nem sikerül újból betalálni. Jól játszunk, sok lehetőset alakítunk ki, viszont sok ziccert hagytunk ki. Vezetünk egy góllal. A félidőben: SzKC - Dinamo 14-13.
29. perc: Labdaszerzés, Onyejekwe bedobja az ellentámadást. Időt kér edzőnk. 13-13
28. perc: Komogorov egyenlít ki, gyorsan jön a válasz. Baranau ziccert hagy ki. Pár pillanatra rá javítja a hibáját egy góllal. 12-12
25. perc: A vendégek is bevágnak egy büntetőt. Hosszasan támadunk, elveszik passzív játékért. Túloldalt újabb hetes, ezt is értékesítik. 10-11
22. perc: Baranau hetest értékesít. Időt kér az ellenfél. 10-9
21. perc: Szépen kidolgozott helyzet, Baranau lövését újból a kapus védi. Amíg mi kihagyjuk a lehetőségeket, addig a Dinamo kiegyenlít. Ghita gyorsan bevág egyet. 9-8
18. perc: Da Rosa indítja Onyejekwét, a kapussal szemben nem sikerül a gólszerzés. Újabb emberelőny. 8-6
15. perc: Hibák mindkét részről. Kuzmanoszki váltja Pericet. Az első emberelőny a miénk. Komogorov gyorsan gólt is szerez. 8-6
12. perc: Nagy passz Baranaunak, aki szélről bevágja. Ghita bombagólja. Hetes, Baranau áll a vonalhoz, nem hibázik. 7-5
9. perc: Tálas újabb ziccer, ezúttal a kapus védi, a kipattanót összeszedjük, Peric próbálkozását is hárítják. Da Rosa is megfog egy ziccert. 4-3
6. perc: Egál, Ghita betörése, a bal felsőbe helyezi. Védekezésben Tálas váltja Ghitat. Kivédekezünk egy támadást, épp a csapatkapitányunk ziccerben, bepattintja. 4-2
3. perc: Mi hozzuk játékba a labdát, Szász szerzi az első találatot. Kiegyenlítenek, Peric hozza újból előnybe csapatunkat. 2-1
A kezdő sípszó előtt eléneklik a székely himnuszt. A kezdőcsapatunk: Da Rosa - Baranau, Ghita, Peric, Szász, Komogorov, Onyejekwe.
Bemutatták a csapatokat, telt ház a sportcsarnokban. Fekete mezben játszunk mi, fehérben az ellenfél.
Melegít a két együttes, érkeznek a szurkolók a lelátókra. Nálunk teljes a keret.
A bajnokot fogadja a Székelyudvarhelyi KC a városi sportcsarnokban. Igazi presztízsmeccs, az SzKC ebben az idényben nem szenvedett vereséget, míg a címvédő egyetlen alkalommal hagyta el a pályát, hogy kikapott. Talán, meglesz a második.


 
IWIWGoogle bookmarkTwitterFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.hu

Kővetkező mérkőzés

Házi góllövőlista

Kiemelt támogatók







További támogatók

GRAWE România Asigurare SA



Készítette