Kőkemény feladat előtt a fiúk

E-mail Nyomtatás PDF

Szinte nem is ismerik a vereséget, az idény legnehezebb hazai mérkőzése következik. Pontot szereztünk ellenük, ezúttal itthon tartanánk mindhármat.

A Nemzeti Liga alapszakaszának huszonnegyedik játéknapját a Székelyudvarhelyi KC mérkőzése zárja. A mezőny letudta a párharcokat, a rangadó maradt hátra, hétfőn délután a városi sportcsarnokban fogadjuk a bajnoki címvédő, Bukaresti Dinamót.

Az őszi idényben a fővárosiak otthonából egy pontot hazahoztunk, 27–27-re végeztek a felek. Sok csapat nem mondhatja ezt el magáról, az aranyérmes ebben az idényben két döntetlen és egy vereség mellett behúzta az összes mérkőzését, már matematikailag megnyerte az alapszakaszt.

A győzelemre ezúttal nagy szükségünk van, mivel azon ellenlábasok, akikkel nagy harcban vagyunk a 2-5. helyeken nyertek. A Bukarest CSM ezen játéknapon szabadnapos volt, a Tordai Potaissa idegenben, a Konstancai HC hazai környezetben diadalmaskodott. Így nekünk is követnünk kell őket.

Keretünkkel kapcsolatos hír, hogy mindenki egészséges, vállalni tudja a játékot.

A hétfőn 18 órától kezdődő mérkőzést a Constantin Din–Sorin Dinu (mindketten Bukarest) játékvezetői páros dirigálja, a szövetségi megfigyelő Anton Bogdan (Iași) lesz. Az összecsapást élőben közvetíti a Digi Sport és a Dolce Sport tévétársaság. Az események, eredmény alakulását figyelemmel kísérhetik honlapunkon szöveges tudósításban.

Értesítjük szurkolóinkat, hogy a sportcsarnok jegypénztára másfél órával a kezdő sípszó előtt nyit.

Nemzeti Liga, 24. forduló:

CSU Suceava–Tordai Potaissa 23–24
Konstancai HC–Szatmárnémeti CSM 37–26
Dunărea Călărași–Bukaresti Steaua 29–26
Fogarasi CSM–Temesvári Poli 25–28
HC Vaslui–CSM Focșani 24–23

hétfőn:
Székelyudvarhelyi KC–Bukaresti Dinamo (18.00, Dolce Sport 2, Digi Sport 2)


 
IWIWGoogle bookmarkTwitterFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.hu

Kővetkező mérkőzés

Házi góllövőlista

Kiemelt támogatók







További támogatók

GRAWE România Asigurare SA



Készítette